A legnagyobb brit
2002. január 16. 20:47
A győztes háború miniszterelnöke Shakespeare-t előzte meg.
A felmérés érdekessége, hogy államférfiak és hadvezérek uralják a rangsor élét, és az első tíz legjelentősebb brit közt csak egyetlen nő, I. Erzsébet brit uralkodó van. Az első húsz közé is csak három hölgy, Erzsébet királynő mellé Margaret Thatcher és Diana hercegnő került be. Az első tíz között azonban a modern idők képviseletében jelen van John Lennon.
Az államférfiak és a hadvezérek mellett az első tíz között szerepel Isaac Newton, a modern fizika atyja, és Isambard Kingdom Brunel mernök. A tudomány olyan nagy alakjai, mint Faraday, Fleming, Darwin vagy Alan Turning, a számítástechnika úttörője, csak a húsz legnagyobb brit között található. A közvélemény által a legnagyobb britnek tartott tíz személyről az idén dokumentumfilm-sorozatot készít a BBC.
David Starkey történész szerint nem véletlen Churcill "kiütéses" győzelme, a britek ezzel az elismeréssel adóztak az előtt, hogy az 1940-ben miniszterelnökké lett politikus "megmentette Nagy-Britanniát." Starkey egyébként, aki tavaly I. Erzsébet királynőről készített dokumetumfilm- sorozatot a Channel 4 televízió számára, személy szerint Newtont válaszotta volna minden idők legnagyobb britjének.
I. Erzsébet uralkodó egy másik közvéleménykutatásban is kiamagasló helyen végzett: a BBC rádio hallgatói őt válaszották minden idők legnagyobb brit uralkodójának.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.